Kedves Unitáriusok,
sok szeretettel hívunk most alakuló színjátszó csoportunkba minden fiatalt, aki szeretné kipróbálni magát egy amatőr csoportban, ahol vidám játékokkal, improvizációs és helyzetgyakorlatokkal ismerhetjük meg egymást és a dráma világát. Nem szükséges semmiféle előképzettség, vagy adottság, bárki jöhet, akinek kedve van.
Idővel természetesen kisebb darabra is lehet számítani, az elején ettől egyáltalán nem kell tartani.
Célunk, hogy együtt legyünk, fejlesszük a kreativitásunkat és kikapcsolódjunk kicsit a hétköznapok szürkeségéből.
A próbák hetente egyszer lesznek, csütörtökönként 18.00 - 19.40 ig, a Hőgyes Endre utcai templom gyülekezeti termében. Az időpontot lehet módosítani, ha igény és lehetőség van rá, ezért, kérem, hogy akinek ez nem felel meg, de érdekelné, mindenképpen jelezzen vissza. Találkozó minden csütörtökön fél 6 kor a Corvin-negyed megálló aluljárójában.
Akit érdekelne, és tud is jönni csütörtökön illetve akinek nem megfelelő az időpont kérem jelezzen vissza a madfie06@yahoo.com e-mail címen vagy a 311-3595-ös telefonszámon hivatali időben és 30/2459067-es telefonszámon, azon kívül.


