Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ifjúsági Konferencia

                                                           XXXV. Erdélyi Unitárius Ifjúsági Konferencia

Bölön, augusztus 25–28.

 

Idei csúcsrendezvényünk témája az egyleti évre kiválasztott téma, vagyis Hagyomány és haladás (tegnapom holnapja). A csütörtök este kezdődő nyitó istentisztelet és köszöntő beszédek után a település sajátosságainak ismertetése, majd a helybeli ifjúsági egylet műsora következik. A nyitó napot tábortűz zárja. Péntek délelőtt az áhítatot a témával kapcsolatos előadások követik, majd kiscsoportokban bontjuk részleteire a központi témát. A délutáni szabadidős program keretében kézműves foglalkozásokat, filmklubot, sporttevékenységeket ajánlunk, majd a napot bállal zárjuk. A szombat délelőtti áhítat után további előadásokat hallgathatunk, melyet egy újabb kerekasztal-beszélgetés követ. Ebéd után a szokásos vetélkedőre, majd esti áhítatra kerül sor. Éjszaka bulival űzzük a sötétséget. A vasárnapi záró-istentisztelet után kopjafa-avatás, ebéd és oklevél-kiosztás zárja a rendezvényt. 

Augusztus 25., csütörtök

18.30 - 19.20 nyitó istentisztelet
– szolgálatvégző: Pitó Attila (lelkész, Tarcsafalva)
19.20 - 20.30 nyitóünnepély:
üdvözlő beszédek, a konferencia menetrendjének ismertetése, a helybeli fiatalok műsora
20.30 - 22.00 vacsora
 
22.00 - tábortűz
 
Délután érkezés, bejelentkezés, elszállásolás
 
 
Augusztus 26., péntek
08.00 - 09.30 reggeli
 
09.30 - 10.00 áhítat: Szász Tünde (teológiai hallgató, Firtosváralja)
 
10.00 - 12.00 előadások:
1. Öntudatos unitárius fiatalok: voltak, vannak, lesznek?
Székely Kinga-Réka (lelkész, Homoródszentpéter)
2. Elődeim nyomában – gyakorlati tudnivalók a családfakutatásról
Lakatos Sándor (lelkész-vallástanár, Székelykeresztúr)
12.20 - 14.00 kiscsoportos beszélgetések:
1. Egy kis irodalomtörénet (Farkas Wellmann Endre)
2. Miért egyletezem? (Rácz Norbert)
3. Hagyományos élet mindennapjainkban (Tőkés Lóránt)
4. Palota és kunyhó – átalakulóban az építészet (Furu Xénia)
14.00 - 16.00 ebédszünet
 
16.00 – 19.00 választható tevékenységek
– kézműves tevékenységek (Dobai Mária)
– sporttevékenységek
– a Protestáns Teológiai Intézet bemutatója - kiselőadás (Bencze Zsuzsánna)
– az Erdély Mentőcsoport bemutatása (Akácsos Zsolt, Pitó Attila, Szabó László)
19.00 - 19.30 esti áhítat: Lurtz Zsolt (teológiai hallgató, Sepsiszentgyörgy)
 
19.30 - 21.00 vacsora
 
21.00 - 22.30 Fűszál együttes koncertje
 
22.30 buli
 

 

Augusztus 27., szombat

08.00 - 09.30 reggeli
 
09.30 - 10.00 áhítat: Farkas Wellmann Endre (költő, Gyergyóalfalu)
 
10.00 - 14.00 előadások:
1. Egyletezzünk – kerekasztal-beszélgetés
Meghívottak az ODFIE korábbi vezetői: id. Bartha Alpár (lelkész, Fiatfalva), Kovács István (sepsiszentgyörgyi lelkész, az Erdélyi Unitárius Egyház közügyigazgatója), Rácz Norbert (lelkész, Kolozsvár), Szabó László (lelkész, Szind)
Moderátor: Tőkés Lehel (az ODFIE társelnöke, Kolozsvár)
2. Népi szokásaink egykor és ma
Szőcsné Gazda Enikő (muzeológus, Sepsiszentgyörgy)
14.00 - 16.00 ebédszünet
 
16.00 - 19.00 összetett műfajú vetélkedő a Választmány és az egyházkörök képviselőcsapatai között
 
19.00 - 19.30 esti áhítat: Szabó Levente (Marosvásárhely)
 
19.30 - 21.00 vacsora
 
21.00 élő zenés táncmulatság (LázáRock zenekar – Bardoc)
 
 
Augusztus 28., vasárnap
09.00 - 10.00 reggeli
 
11.00 - 13.00 záró istentisztelet
– szolgálatvégző: Szabó László (lelkész, Szind)
– kopjafa-avatás a templom kertjében:
szolgálatvégző: Rácz Mária (gyakorló segédlelkész, Kolozsvár)
14.00 - búcsúebéd, oklevelek kiosztása, eltávozás